Szabó Ildikó Angéla vagyok, 1969-ben születtem Budapesten. Gyermekkoromban szüleim és ezáltal minden ismerősöm Ildikónak szólított, ami ellen kisiskolás korom óta lázadtam. Soha nem éreztem magam Ildikónak, a név minden becézett formáját is elutasítottam. Tizennégy éves voltam, amikor a személyi igazolvány készítéséhez kezembe került a születési anyakönyvi kivonatom. Ekkor derült ki számomra, hogy valójában Angéla vagyok. Újabb tizenöt évnek kellett eltelnie, két házasságkötést és válást tudtam magam mögött, mire sikerült a környezetemmel elfogadtatni a valódi nevemet.
Szerettem volna cukrász lenni, de túl jó tanuló voltam, így gimnáziumba irányítottak. A gimnáziumi évek alatt úgy döntöttem, pszichológus leszek, ezért beiratkoztam a szabadegyetemre, iskola után pszichológiai előadásokat hallgattam, helyzetgyakorlatokon vettem részt. Hamar kiderült, hogy ez a pálya nem nekem való. Egy-egy előadás után zokogva mentem haza, esténként rémálmaim voltak. A magyartanárnőm azt mondta, ha feltalálnának egy olyan gépet, ami a helyesírást javítja, híres író is lehetne belőlem. Érettségi előtt már fogalmam sem volt, mi szeretnék lenni. Azt tudtam biztosan, hogy nem akarok továbbtanulni, és nem leszek könyvelő, mint édesanyám. Akkoriban nyitottak a kaszinók a fővárosban, így elmentem krupiénak, és eltöltöttem néhány csodálatos évet ebben a különleges világban.
Miután megszületett a kisfiam, úgy döntöttem mégiscsak továbbtanulok, és a sors úgy hozta, hogy éppen a könyvelői hivatást választottam. 1998-ban saját könyvelőirodát hoztam létre, majd később könyvelői gyakorló iskolát alapítottam. Közben elvégeztem egy újságírói tanfolyamot, és hogy írói szenvedélyemnek hódoljak, szakmai cikkeket publikáltam. Amikor felfedeztem magamban a kreativitást, elvégeztem egy lakberendezői tanfolyamot. Azóta a könyvelés mellett, kikapcsolódásként lakásokat tervezek át, és újíttatok fel, megbízóim részére.
Ha öröm vagy bánat ért, gyermekkorom óta mindig az íráshoz fordultam, de ezeket a kis novellákat, elbeszéléseket nem akartam közzétenni. Első regényemet csak a barátaim és a családom olvashatta, mert nem éreztem igazán tökéletesnek...
Az ÉJJELI ELLETŐ megírását régóta tervezgettem. Egyéves kutatómunka után álltam neki az írásnak, mely az egyéb elfoglaltságaim miatt végül újabb öt hónapot vett igénybe. Ezzel a művel szeretnék emléket állítani nagypapámnak, dr. Szabó Miklósnak, aki éppen ötven évvel ezelőtt, 1969. április elsején hunyt el.
